Az égben van egy hely, amelyet úgy hívnak:
"Szivárvány-híd"
Ha egy kedves állat, aki itt a földünkön szeretett egy embert, meghal,
a halála után ez az állat elmegy a Szivárvány-hídhoz.

Ott mezők és dombok vannak kedves barátaink számára,
hogy tudjanak együtt futkározni és játszani.
Ott bőségesen van víz és táplálék, süt a nap, és barátaink jól érzik magukat.
Mindegyik állat, amelyik beteg és öreg volt, ismét egészséges és erős;
azok, amelyek megsebesültek vagy megnyomorodtak, ismét jól vannak,
úgy, mint ahogy múltbéli álmainkból ismerjük őket.

Az állatok ott boldogok és megelégedettek,
csak egy kicsi zavaró körülmény van:
mindnek hiányzik egy bizonyos valaki, akit hátra kellett hagynia.
Csak szaladgálnak és játszanak egymással,
de mindegyik állat számára eljön a nap,
amikor hirtelen megáll,
és várakozással teli fényes szemekkel remegve néz a távolba.
Hirtelen kiválik a játszótársai közül
és rohan egyre gyorsabban és gyorsabban a zöld mezőn át.
Látod, hogy rohan valaki feléd,
s ha te és kedves állatod boldogan találkoztok,
már soha többé nem váltok el egymástól.
A boldogság könnyei csordulnak végig arcodon,
oltalmazó kezed újból simogatja állatod fejét,
és ismét belenézel a hű szemekbe,
amelyek oly régen eltűntek az életedből, de a szívedből soha.
Azután együtt mentek át a Szivárvány-hídon…
/Klaus Kempf nyomán/

---